A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) 180 napra újra engedélyezte a légi, kémiai szúnyoggyérítést, amit tavaly az Európai Unió normatíváinak megfelelően beszüntettek. Az InfoRádió megnézte, hogy állunk most a gyakorlatban.
Törés következett be az idegenvezetői szakmában, miután a járvány miatt szinte teljesen leálltak a csoportos utazások – mondta az InfoRádiónak a Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének elnöke.
Megkapta az építési engedélyt Buda legnagyobb campusfejlesztésének második üteme: a Csörsz utcai sportpályák és multicsarnok építése heteken belül elkezdődhet - olvasható a TSPC tervezőiroda oldalán. A Testnevelési Egyetem fejlesztési projektjéről korábban a Portfolio-nál is írtunk.
Augusztus közepén derül ki, hogy mi a baj az M0 déli szakaszán a Háros-híddal, amelyet két évnyi felújítás után májusban átadtak a forgalomnak, majd ismét lezártak, ugyanis akkorra derül ki a szakértői vizsgálatok eredménye – hívja fel a figyelmet a hídfelújítást megrendelő Nemzeti Infrastruktúra Zrt. csütörtöki közleménye.
Nehéz időszakon vannak túl a plázák és bevásárlóparkok, illetve a náluk működő üzletek bérlői, a pár hónapos „vásárlási eltiltás” után azonban nagy lendülettel tértek vissza a vásárlók a kedvenc üzleteikbe. A bérleti díj elengedésének, illetve egyéb könnyítéseknek köszönhetően nem voltak tömeges bezárások, plázánként azonban nagy átlagban 5-10 üzletnek le kellett húznia a rolót. A februári normális állapothoz képest legalább két dolog megváltozott a bevásárlóközpontoknál, egyrészt a belvárostól távol eső és jellemzően nem külföldi forgalommal számoló plázák jobban teljesítenek, mint az eddigi éllovasok. Másrészt a járvány után már egyértelműen látszik, hogy megváltoztak szokások és kiderült, mi a vevők új favoritja a fizikai vásárlásoknál. A retail piac aktualitásairól kérdeztük a szakértőket.
Minden budapesti lakosnak érdemes figyelnie a postaládáját, mert a Fővárosi Önkormányzat tízezer meghívót küldött ki Budapest első klímaügyi közösségi gyűlésére. Az állampolgári gyűlésnek is nevezett fórum csak Magyarországon számít újkeletű dolognak, már számos országban, például Nagy-Britanniában, Franciaországban, Lengyelországban is sikerrel alkalmazzák hosszútávú stratégiák megalkotásakor.
Az 5-ös metró kialakításának következő lépéseiről, a körvasútról, a Déli és Nyugati alatt áthaladó alagútról, a 3-as metró klimatizálásáról és a budai fonódó villamos új szakaszáról is beszélt Vitézy Dávid, a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
Újra a teljes vonalon közlekednek a nagykörúti villamosok Újbuda-központ és a Széll Kálmán tér között augusztus 6-án, csütörtökön hajnali 4 órától, viszont az Irinyi József utca és a Karinthy Frigyes út csomópontjában további kiegészítő pályafelújítási munkákat végeznek, ezért a 6-os villamos helyett augusztus 28-ig továbbra is villamospótló busz közlekedik a Petőfi híd, budai hídfő és a Móricz Zsigmond körtér között - közölte a BKK.
Az elmúlt hónapokban új lendületet kapott a már hosszú évek óta ígért gellérthegyi siklóprojekt, a mai nap pedig újabb részletek derültek ki főváros sajtótájékoztatóján - írja a hvg.
Egy tegnapi kormányhatározatban megjelent a budai fonódó villamos új szakaszára vonatkozó beruházás terv, melynek értelmében egy 2,8 kilométeres villamosvonalat építenek a Szent Gellért tértől, a rakparton végig, egészen a Kopaszi-gátig. Vitézy Dávid közösségi oldalán még több részletet elárult a projektről, illetve arról is, hogy mikor indulhat el a kivitelezés és merre fog pontosan menni az új vonal.
A legfrissebb Magyar Közlöny alapján a Kopaszi-gátig viszik el a budai fonódó villamost, ami igazán kedvező hír a BudaParton lakók, illetve dolgozók számára. A 2,8 kilométer hosszú villamosvonal megtervezése állami fejlesztésként valósulna meg.
Új üzemeltetőt kap a pesti belváros egyik fontos rendezvényhelyszíne, a Spoon. A Vígadó térnél horgonyzó állóhajót augusztus 20-tól az Eventrend Group veszi át: mint megtudtuk, az elsődleges feladat a rendezvénycélú hasznosítás, az éttermi funkciók akkor indulnak el, amikor az gazdaságilag is racionális lesz.
A májusi teherpróba után, lezajlott a dísz- és közvilágítás próbája is az új komáromi Duna-hídnál - írja a Magyar Építők. A beruházásra már nem kell sokat várni, akár már nyár végén átadhatják a Komáromot és Révkomáromot összekötő új átkelőt.
A VI. kerület önkormányzata is forgalomcsillapító intézkedéseket vezet be, nagyjából arra az időszakra, amit korábban már a VII. kerületi önkormányzata is beharangozott. Terézvárosban augusztus 1. és október 18. között lezárásra kerülnek az autósforgalom elől az Andrássy út Rózsa utca és Vörösmarty utca közötti szervízútjai. Az autósok máig hozhatják el onnan a parkoló gépjárműveket - írja Terézváros a közösségi oldalán.
Tegnap éjjel felfestették a Ferenc körút, Üllői út felé vezető oldalán is az új biciklisávot, a fejlesztéssel az egybefüggő nagykörúti sáv eléri a Petőfi hidat, így a híd járdáin keresztül csatlakozik a Budán már meglévő hálózathoz - szerepel a BKK közösségi oldalán.
Halad az építkezés és megvan a keretösszeg a Szenegálban épülő, kriptovalutával működő leendő város, az Akon City megépítésére. A hihetlennek tűnő projekt első fázisa már 2023-ban befejeződhet, vagyis pláza, kórház, lakások, szállodák, iskolák épülehetnek a következő években, ezt követi a kriptovaluta bevezetése - írja az Architizer.